2024. július 6., szombat

07.06 Vizes befutó

Jelentem, ma 13:00 magasságában elértük a kitűzött célt, megérkeztünk a genfi Notre-Dame katedrálishoz!

Az időjárás nem könnyítette meg a dolgunkat. Bár reggel, egészen az út feléig úgy tűnt, talán megússzuk az esőt, az égiek végül másképp döntöttek. Szerencsére addigra már túl voltunk egy rövid erdei, bozótos, dzsindzsás részen és már a folyó partján mentünk.


(A folyó egyébként az Arve, kb az elmúlt egy hetünket a közelében töltöttük, szinte a forrástól a Rhone-ba való torkolatig.)

Rövidesen elértük a lakott helyeket, és ekkor kaptunk egy kis esőmentes időt. Pont jókor, mert beleszaladtunk egy szombati piacba. Ezt soha nem hagynánk ki. Sült kolbász, portugál sült nemtudommi, sajt került a zacskónkba, meg lecsúszott egy-egy pohárka sör. A kaját majd megesszük egy nyugodt helyen. Na az nem volt, megint elkezdett esni. Úgyhogy egy piros lámpánál, meg egy bolt esőmentes oldalában eltüntettük a kaját (kivéve a sajtot, az estig húzta a hátizsákban). Kellett az energia, mert innentől kezdve nagyon esett, olyan másfél órán át. Egész pontosan, míg el nem értük a katedrálist. 

Bementünk, pecsételtünk, leültünk pihenni, szoktuk a gondolatot, hogy befejeztük. Ekkor kivilágosodott a katedrális, odakint kisütött a nap.



Bóklásztunk a jó időben, száradtunk, pihentünk. Sohasem tudunk mit kezdeni a beérkezéssel, rendszerint túl sok az ember, és nekünk is fel kell fogni, hogy holnap már nincs "mennivaló". Úgyhogy inkább megvettük a jövő évi utunkhoz az új pecsételő füzetet. Az idei így néz ki:


Genf, 19 km, 5 óra

A teljes út: 340 km, 127 óra, 8300 m szintemelkedés 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése