2024. június 21., péntek

06.21 Eső 2, avagy eső a négyzeten

Ma is esett. Ha a tegnapihoz viszonyítjuk, akkor eső a négyzeten. Ráadásul rosszul jött ki az ütemezés is.


Reggel a szállásról kilépve ez a kép fogadott, benne volt az egész mai napunk, bár éppen nem esett.

Apropó szállás. Eddig nem nagyon írogattam róla, mert igazából nincs mit. Booking-on foglaltam, eddig az árnak megfeleltek. Ahol pl. ígérték a mosógépet, ott volt is, nemúgy mint tavaly? tavalyelőtt?. És ahol szép kilátásra számoltam, az is megvan. Mikor ezeket a sorokat írom, pl ezt látom (meg hallgatom a távoli égzengést, ami eddig még nem volt).

Na de vissza a reggelhez. A betevő falatért vagy egy km-t kellett gyalogolnunk, és már ez alatt is megáztunk. De megérte, mert a bár ablakából kb ezt láttuk.


A poncsó egész nap rajtunk volt, hol teljesen elbújtunk benne, hol csak úgy panyókára vetve vittük, hogy szükség esetén gyorsan fel tudjuk venni. Ilyen, ha egészen rajtunk van.


Most nézem, tiszta ukrán zászló. Bizisten nem vettem eddig észre 😀. 
Egyszóval öltöztünk, vetkőztünk egész nap. És nem csak az eső miatt, hanem a hőmérséklet miatt is. 20-24 fokhoz, kis széllel megtámogatva kevés a póló, de ha kibújt a nap (ilyen is volt!), akkor meg sok a közben felvett ing. 
Ami a rossz ütemezést illeti, az az volt, hogy éppen nyílt terepen voltunk és óriási zuhét kaptunk. Egy út melletti nagyobb bokor alá húzódva próbáltuk átvészelni, de így is mindenhol folyt rajtunk a víz. Ha 10-15 perccel korábban vagy később jön, simán találtunk volna védett helyet. Egy szerencse, hogy reggel gyorsan bekentem a bakancsokat waxszal, így azok nagyjából megúszták. 

(Közben ideért a vihar, változott a látkép.
11 mm esőt ígérnek a következő órában, szerintem meglesz. De bentről nézni nagyon más, mint a szabadban átélni.)

Azért is izgalmas volt a bokor alatt eltöltött idő, mert a közelben belefutottunk egy útlezárásba.
Vissza kellett mennünk, majd az egészet a főúton kikerülni. Ott kiderült az ok.


Látszik, hogy a gyalogúti lezárás felett nem kocsi törte össze a korlátot, hanem valami más. Felnézve már az is látszott, mi lehetett az ok: a sziklák. Siettünk arrébb, de az a bizonyos bokor azért elég közel volt ide.



Ha mindezek után valaki azt hiszi, milyen borzasztó napunk volt, az nagyobbat nem is tévedhet: az eddigi legjobb napunk volt. Hogy miért? Ötödik napja megyünk, említésre méltó sérülés vagy fájdalom nélkül egy ilyen vidéken.



És még tölthetném ide a képeket tucatjával.

Remélem ez elég bizonyíték 😀. 


Verres, 18,5 km, 7,5 óra


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése