Egyrészt az elmúlt két nap időjárását kell megemlítenem. Mikor célba értünk, már mindkét nap szemetelt az eső, de csak érkezés után kezdett jobban rá. Ez azért óriási könnyebbség volt, örök hála az égieknek.
Más: két napja jót mulattunk Aostában egy táblán, miszerint a hágó 8 óra 35 percre van. Erről van szó:
Ez értelemszerűen a pihenők nélküli időt mutatja. Este összeadtam a két nap statisztikáiból a mozgásban töltött időt, ami összesen 8 óra 44 perc lett. Ha ebből levonjuk a tegnap reggeli szállás visszamenetel miatti 10-15 percet, akkor látható, hogy picivel a tábla által jelzett szintidőn belül értünk fel. Meglepődtem rajta rendesen.
Más: tegnap a megérkezés örömében elmaradt egy fontos dolog: elhagytuk Olaszországot, átléptünk Svájcba. Már most hiányoznak az olaszok (na nem az utolsó szállás 😀). Végül is 89 napot túráztunk náluk, hat nyáron-őszön. A távolságot most pontosan nem tudom, de valahol 2000 km környékén lehet. Tegnap ugyanis ezt láttuk, és valahogy Rómába is eljutottunk:
Megint más: az egyik olvasónk mondta, hogy írhatnék a kajákról is. Ám legyen, hisz mindent az olvasókért! Előre bocsátom ugyanakkor, hogy sem ínyenc, sem szakács nem vagyok.
Olaszország = pizza és tészta, mondja a sztereotípia. És a valóság is. Ha minden kötél szakad, ezt a két kaját (és persze a kávéjukat) bárhol, bármikor lehet fogyasztani, minimális esélye van a csalódásnak. Persze volt más is, mert nem mind a ketten tudnánk ezen napokig elélni. Mondjuk én igen 😀.
És hogy mi más volt? Pl. az italok mellé adott falatok. Néha csak chips, de volt, hogy kb jól lehetett vele lakni.
Volt, hogy belehúztunk a salátába, egy egész lavórral kaptunk.
Na, ez volt a csúcs. Menü vacsora csak kettőnknek, a kastély tövében. Lehetett választani, az egyik lehetőség leves volt. Ezt kaptuk. Itt is karfiol, sajt, talán kenyér darabok, morzsa a tetején, sütőben átsütve. Eltekintve attól, hogy a mi leves fogalmunkhoz kb semmi köze, isteni volt.
Utána egy kis puliszka, pörkölttel. Mindkettőnek van szép olasz neve, de a lényeg szerintem ez.
Na ez megint izgalmas volt. Palacsinta irdatlan mennyiségű sajtban, tölteléknek még valami sonkával. Elviselném ma este is.
Meg egy risotto tengeri herkentyűkkel, no meg saláta.
A tegnap esti vacsiról nem készült kép, pedig valami fenséges volt: leves (igazi) és lencse főzelék (nem pont az) és sült kolbász. 11 óra koplalás után mennyei volt 😀.
Megint más: az előző sorok óta (azt hajnalban írtam) eltelt a mai nap, tényleg pihenéssel. Sétáltunk a hágónál, visszamentünk az olasz oldalra egy kávéra, megnéztük a bernáthegyi kutyák kennelét.
Meg persze a környezetet.
Délben buszra szálltunk, majd átszálltunk egy másikra, és háromra már meg is érkeztünk a mai szállásra. Sajnálom az elmaradt átkelést, de most ezt kellett tenni.
Egyébként teljesen más világba csöppentünk. Egy dolog, hogy kb minden másfélszer annyiba kerül, mint az olaszoknál, de akkora a forgalom, hogy nem hittünk a szemünknek. A Via Francigenán napi fél tucat - tucat emberrel találkoztunk, aki hátizsákot cipelt. Itt ezen a képen többen vannak.
Apropó zarándokok. Tegnap a vacsoránál (össz-vissz 14-en voltunk), megszólalt az egyik asztaltársunk, hogy ő is magyar, a teljes utat járja (Canterbury-Róma). Mindig nagy öröm látni, hogy nem vagyunk egyedül a mániánkkal.
Azért búcsúzóul egy dolgot nem bírok megállni. Egy szelfi, de nélkülem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése